Magzsola 3.0 - egy újabb mérföldkő
Szinte pontosan három és fél évvel indulásunk óta, ma egy szép, megújult felület fogadja látogatóinkat. Sokat dolgoztunk rajta, csiszolgattuk, políroztuk. Eközben sokat beszélgettünk új grafikusunkkal, még többet fejlesztőnkkel. Ötleteltünk, gondolkodtunk, töprengtünk. Vásárlói szokásokat elemeztünk, és próbáltunk az adattengerből összefüggéseket kinyerni, rájönni arra, hogy a kiválasztott célcsoportunk, vásárlóink mit szeretnének.
Szinte pontosan három és fél évvel indulásunk óta, ma egy szép, megújult felület fogadja látogatóinkat. Sokat dolgoztunk rajta, csiszolgattuk, políroztuk. Eközben sokat beszélgettünk új grafikusunkkal, még többet fejlesztőnkkel. Ötleteltünk, gondolkodtunk, töprengtünk. Vásárlói szokásokat elemeztünk, és próbáltunk az adattengerből összefüggéseket kinyerni, rájönni arra, hogy a kiválasztott célcsoportunk, vásárlóink mit szeretnének.
Elsősorban az vezérelt bennünket, hogy egy egyszerűbben navigálható, az ismerkedés, nézegetés, vásárlás folyamatát segítő, átlátható webáruházat állítsunk össze, megtartva az előző magzsola előnyeit. Így talán sok minden ismerős lesz, mégis, belefér a sok újítás, jobbítás.
Ami rögtön látható, hogy jóval nagyobb lett a főoldali keresődoboz; az eddigi bal oldali menük eltűntek, és átrendeztük a vízszintes menüsávot is.
Jóval nagyobbak, hangsúlyosabbak lettek a főoldal képei (slider-ek), a termékcsoportok közvetlenül ezek alá kerültek, és mindig láthatóak.
Ezek alatt négy akciós, kiemelt termékünk, árakkal, majd szintén négy, egyénre szabott ajánlat látható.
Az alsó terület nem sokban változott, kicsit letisztultabb, „könnyebb” lett.
Egy termékre kattintva, látható, hogy itt is sok minden másképpen néz ki. Leginkább a bal oldalra rendezett, nagyobb termékkép tűnhet fel, de teljesen át lett tervezve, rajzolva az ár, az akció doboz, kedvezményekkel. A hosszú leírásból átláthatóbb módon látható az ismertető, összetétel, származási hely, és a tápanyagtartalom is (már ahol vannak ilyenek).
„Termékeink” oldalon rögtön láthatóak az árak, ez eddigi egy hasábos lerendezést kettőre váltottuk, ügyelve arra is, hogy az egyre többet használt, mobiltelefonokon, táblagépeken is szépen jelenjenek meg.
Hosszas hezitálás után, hozzányúltam a kedvezményekhez is, és ez is felkerült a főmenübe, „vásárlói klub” néven. Mi a különbség? Erről részletesen IDE kattintva olvashat. És igen, a 15 perc után 5%-os kedvezményt megszüntettük. Miért? Jó árakat, folyamatos árkedvezményeket, alacsony összegtől ingyenes házhoz szállítást kínálunk. Termékeinket jó minőségű, saját, erős kartondobozba csomagoljuk, és ügyfélszolgálatunkkal támogatjuk megrendelőink bizalmát. Ezek bizony nekünk is költséget jelentenek, mint ahogy az oldal jelenleg látható fejlesztése is.
A nagyobb törzsvásárlói kedvezménnyel rendszeres vásárlóink táborát szeretnénk növelni, és gondolkodunk egy előfizetéses rendszeren is, sávos árengedményekkel.
Minden változást szokni kell, kicsit ízlelgetni, mert más, mint az előző. Tudom, nem fog mindenkinek tetszeni, és lesznek kritikák is. Személy szerint, mint a magzsola egyik motorja, és „főkolomposa” tudom, hogy hosszú távon mindenkinek jobb lesz, Önnek is, nekünk is.
Üdvözöljük szép, új, fényesebb, egyszerűbb oldalunkon!