Datolya, mintha most szedték volna le fáról
A friss, magos datolya egyik legkeresettebb termékünk. Hadd meséljem el, hogyan is találtunk rá, “véletlenül.”
A friss, magos datolya egyik legkeresettebb termékünk. Hadd meséljem el, hogyan is találtunk rá, “véletlenül.”
Korábban, 10 kg-os, magozott változatban vásároltunk a datolyát. Előnye volt, hogy tartósítószert ez sem tartalmazott, viszont elég tompa színe volt, és a hidegebb időben úgy összeállt, és összeragadt, hogy szinte vésővel kellett szétfejteni. Így viszont már nem volt túl esztétikus, kicsomagolva.
Nem is volt ezzel túl nagy baj, de egy alkalommal, a keleti kereskedő, ugyanolyan áron, ugyanolyan dobozban, elég silány datolyát hozott - ez már valószínűleg a termés vége volt. Persze, a kedves vásárlót ez nem annyira érdekli, teljesen jogosan, ő szeretne jó minőséget kapni a pénzéért. Így gyorsan vissza is küldtük ezt a tételt.
Így, kénytelenek voltunk új beszerzési forrás után nézni. Így találtunk rá a Golden Raisins nevű cégre, aki már 3 év óta beszállítónk lett.
A datolya extra magas fruktóztartalommal rendelkezik, így a vegán és nyers táplálkozás egyik olyan eleme, amitől “jól lehet lakni”. Igen, a fruktóz is cukor, de növényi, nem finomított, mint a boltban kapható. És persze, ezzel összefüggésben figyelni kell a szénhidráttartalomra is, ami elég magas értékű. viszont magas natúr rost- C-vitamin, és B-vitamin tartalma van.
A datolya több ásványi anyagot is jelentősebb mennyiségben tartalmaz, mint a vas, foszfor, réz, kálium, kalcium. Ezek kedvező összetétele szintén immunrendszerünk fenntartásában, a csontok, szövetek épségének megőrzésében, fejlődésében segítenek. Teljes mértékben koleszterin- és nátriummentes.
Aki idáig csak a boltokban kapható, cukormázzal leöntött hungarocell-es változatot ismerte, és vásárolt belőle, új dimenziók nyíltak meg előtte - hiszen a datolya lehet ilyen is.
És isteni finom, ezt igazolják vissza vásárlói értékeléseink is:
“Kiváló minőségű datolya. Ár-érték arányban és ízben is jeles.”
“Csak a Magzsolás datolyát vagyok hajlandó megenni, az összes többi kiszáradt és ízetlen, megbízhatatlan minőségű termék. Mindenki megdicsérte, aki vendégségben vagy jógaóra után megkóstolta nálunk. Férjem ünnepekre bevásárolt valamelyik supermarketben, de megígérte, többet nem vesz másfajtát, rám bízza a rendelést a Magzsolától. Ajánlom.”
“A legfinomabb datolya, családom és munkatársaim is imádják!”
Ezek most a legutóbbi termékvélemények.
Van azonban egy gondunk ezzel: mivel teljesen friss a termék, és tartósítószert nem tartalmaz, ha egy szem esetleg megérül, vagy erjedésnek indul a dobozban, akkor a körülötte lévők is megromlanak. És a vásárló ezzel csak akkor szembesül, ha kibontja a datolyás dobozt. Szóval, kicsit lutri. Szerencsére, ez kévés terméket érint, de aki éppen ilyet kap, azt nem vigasztalja, hogy nála mindenki jobban járt….
Még egy dolog, a végére: egy kedves vásárlónk hívta rá fel a figyelmünket, hogy az “export” feliratú dobozok mindig jobb minőségű datolyákat rejtenek. És a vicces az egészben, hogy majdnem minden alkalommal, új csomagolású terméket kapunk…:-)