A fűszervanilia (Vanilla planifolia), (Vanillae fructus) angolul: vanilla, A természetes összetevők hihetetlen dolgot művelnek ételeinkkel: intenzív ízek és aromák szabadulnak fel a szájban. A kivonatot, őrleményt is könnyen helyettesíthetjük a rudacska belsejének kikaparásával és felhasználásával. Csupán annyit kell tennünk, hogy hosszában felvágjuk, óvatosan szétnyitjuk, majd egy késsel kikaparjuk a belsejét. Ez a mennyiség körülbelül egy evőkanál kivonatnak felel meg. Az édesszájúak első számú favoritja ez az egzotikus fűszer. Az apró pettyekkel tarkított madártejhez vagy egy jó gombóc fagylalthoz semmi másra nincs szükség, csak az orchideacsalád egyetlen olyan tagjára, ami ehető terméssel bír - pont erre a rudacskára.
HOGYAN TÁROLJUK?
Jól záródó edényben, sötét, hűvös, de nem hideg helyen tárolandó, nagyjából 6-9 hónapig. Ha felhasználtuk a magjait, a hüvelyt nem dobjuk ki. Érdemes porcukorba dugni, így házi vaníliás cukrot kapunk, vagy egy tál potpurrihoz is keverhetjük a hüvelyeket.A kikapart rudakat akár alkoholba is áztathatjuk. Az így kapott kivonatokat évekig nyugodtan használhatjuk. Ahogy párolog el az alkohol, úgy lesz egyre intenzívebb aromája az esszenciának.
Ismered további sütéshez, tortákhoz ajánlott remek termékeinket?
Története regényes, csatáktól, kalandoktól sem mentes, romantikus elemekben bővelkedő. Mexikó 1519-ben: A spanyol katonák, Hernando Cortez vezényletével Vera Cruz-ba érkeznek és alig két év alatt meghódítják az Aztékok birodalmát. Abban reménykednek, hogy gazdagon megrakodva arannyal és ezüsttel térnek majd haza. Az, hogy majd egy fűszerre találnak, amely majd értékesebb, mint az arany,nem gondolhatták.
Egy kincs, ami ott, az örökzöld őserdőkben terem.
Évszázadokkal korábban, mielőtt a spanyolok partra szálltak itt, az Aztékok tudták, hogyan használják az intenzív illatát, jótékony hatásait. Uralkodójuk Monteczuma (Montezuma) értékelte a finom, édesen fanyar fűszert, az őrölt vaníliát, amivel pompás királyi csokoládéitalát (tlilxochlit) ízesítette, számol be erről a spanyol konkvisztádor Bernal Diaz del Castillio 1520-ban. Ebben fogyasztása, birtoklása az időben társadalmi kiváltság volt, csak az Azték társadalom kiemelkedő tagjai jutottak hozzá. Az alárendelt Totonaco törzsektől viszont adó fejében szedték be.
Vágykeltő hatását a francia udvarokban is ismerték
Nem tartott sokáig, és meghódította az európai fejedelemségeket – a fenségek lelkesedtek érte. Nem egyszerű tejes ital (a la Nesquik,) hanem egy ital, sűrű csokoládéból, mint ahogy a mai napig is a spanyol éttermekben időnként felszolgálják. Angliában I. Erzsébet vezette be 1602-ben, amikor is „nemes” fűszerré nyilvánította és engedélyezte felvételét az udvari fűszerek listájára. Franciaországban viszont Richelieu kardinális felfedezte vágykeltő hatását. Észrevette, hogy a hölgyekre kábító hatással van és mint afrodiziákum hat. Ebből a felfedezéséből kiindulva alkotta meg a híres – hírhedt Richelieu golyócskát” – amivel állítólag VIII. Lajos udvarának hölgyeit tucat számra hódított meg. Így lett aztán nagy sikere a parfümök előállításában is.
Versenyfutás a Fűszer-szigetekért
A XVII. Században kereslete nem tört meg. Spanyolország koronájának egy szerencsés állapot, hiszen a fűszerkereskedelmüket erősítette és az államkasszát dagasztotta. A verseny Portugáliával, hogy gyorsabban eljussanak a „Fűszer szigetekre” az Indiai Óceánon át ebben az időben már vesztésre állt. A portugálok a keleti utat választották az Afrikai kontinenst megkerülve ekkor már támaszpontokat alakítottak ki Sofala ( Kelet Afrika), Goa (India) és Malakka (Dél- Kelet-Ázsia ) és így biztosították maguknak az egyeduralmat a kereskedelemben. A spanyolok által választott Nyugati út Közép-Amerikán keresztül nem hozta a remélt lerövidítést a kelet indiai szigetekhez. Ezzel a fűszerrel Spanyolország is részt vett ebben az óriási fűszerpiacban, annál is inkább, mivel a rudak csak Mexikóban teremtek. Itt él ugyanis az a speciális Kolibrifajta, amely képes nektárkeresés közben ennek az orchideavirágnak a megtermékenyítésére.A palánták kivitele szigorúan tiltva volt és súlyos büntetés járt annak, akit rajtakaptak a csempészésen. Ennek ellenére nem tudták megakadályozni, hogy a hollandoknak sikerüljön a mexikói hatóságokat kijátszva pár palánta kicsempészése, melyekkel 1812-ben Jáva szigetén saját ültetvényük alapkövét tudták lerakni. Ennek ellenére sem a hollandoknak, sem a franciáknak nem sikerült a rabolt orchideákat az európai narancsos-kertekben, vagy a Buitentong botanikus kertjében termésre bírni. Minden próbálkozásuk sikertelennek bizonyult. A palántázás egyszerűségének ellenére (egy levágott darab növény azonnal meggyökerezik a földben) a virágokból megmagyarázhatatlan módon nem képződtek hüvelyek. Így, a termesztés továbbra is Észak-Afrika trópusi területeire és Közép-Amerikára korlátozódott. Több mint 300 évnek kellett eltelnie, míg ennek az orchideafajtának a termése Mexikón kívül is lehetségessé vált. Az európaiaknak mindaddig a spanyoloktól kellett szükségletüket beszerezni.
A „természetes monopólium“ vége . .
akkor jött el, mikor a balga botanikus Charles Morren felfedezte azt a csak Mexikóban élő méhfajtát, mely a fehér virágú növényt beporozta. Rájött arra, hogy a növény önporzó”, ami rávezette arra, hogy a virágokat kézzel termékenyítse meg. Módszerét 1838-ban adata nyilvánosságra először. Habár ehhez az eljáráshoz komplikált szerszámokra volt szükség, ezzel a felfedezéssel végre megnyalt a lehetőség Mexikón kívüli sikeres telepítésére.
A Világban való elterjedés kezdete – egy zseniális kézmozdulat a beporzáshoz
A nagy áttörést a világ egy fekete rabszolgának, Edmond Albiusnak köszönheti, aki
Re-Union Szigetén három évre Morren felfedezése után egy kézmozdulatot fejlesztett ki. Trükkje: Egy kaktusztüskével visszahúzza a virág membránját, amely egyébként a porzót és a bibét elzárja egymástól, majd egy, a hüvelykujj és mutatóujj könnyed nyomásával megtermékenyíti az orchideavirágot. Ettől a pillanattól fogva már „csak” hét hónapra van szükség az orchideafajta hüvelyének kifejlődéséhez. A zseniális módszer rövid idő alatt elterjedt és a francia kolóniákon is sikeresen kezdték termeszteni. A Bourbon szigetekről (ma La Ré-Union) Mauritiuson át (1827) és a Comore szigeteken (1868) Madagaszkárig (1912) már csak egy csak egy ugrás volt, amikor is a Bourbon változata a világ " gyarmatáruboltjait "meghódíthatta.
A Madagaszkári monopolium
Egészen a huszadik századi 70-es évekig a világ termésének 77%-a Madagaszkárról származott. Húsz évvel később már csak 30%. Miért? Az egyik legnagyobb exportáló így magyarázza a jelenséget: " A madagaszkári termésre a múltban exportadót vetettek ki, így 25%-a az ár értékének egyenesen a madagaszkári államháztartásba került. "Amíg mi voltunk a legnagyobb termelők és az árakat, mintegy monopolhelyzetben megállapíthattuk, minden rendben ment. Viszont a világpiacon, hosszútávon semmi esélyünk nem volt olyan termesztő országokkal szemben, ahol ezt az adót nem vetették ki."
Tahiti, Bali, Mexikó, a Comore Szigetek kihasználták ezt az árelőnyt és egyidejűleg a telepítéseket kiterjesztették, míg Madagaszkáron a devizabevételek egyre inkább csökkentek. Minden esetre a múltban a nemzetháztartás 10%-át a termesztés hozta a Madagaszkári Köztársaságnak, amely napjainkban szemmel láthatóan egyre kevésbé tűnik jövedelmezőnek. Viszont még ennél is erősebben nyom a latba, hogy az árak alakulásának nyomása a termelőkre a földművesekre lett áthárítva. A fizetések egyre csökkentek, a ráfordítások, invesztíciók nem hozták vissza az elvárt jövedelmet, így sok ültetvényt feladtak, hagyták elvadulni. A veszteségeket majdnem, hogy lehetetlen visszafordítani. A konkurencia pedig nem alszik!
Új telepítési eljárások Madagaszkáron
Az említett okok miatt 1997-ben exportadóját végleg megszüntették és a már létező ültetvényeket kihasználva, kutatásokat kezdtek folytatni egy gazdaságosabb, ökologikusabb termelés érdekében. Tanultak mások hibájából, így nem folytatják azt a hibás termesztési és terjeszkedési módszert, ami a múltban az eróziót lehetővé tevő erdők irtásával járt. A kókuszdiók lehántott háncsszövete borítja a földeket, ami megbízható védelmet nyújt a nap intenzív sugárzása ellen, s egyben megakadályozza a talajnedvesség gyors elpárolgását. Így az ökologikus rendszer egyensúlyban marad.
