Kakaó - tudtad, hogy több, mint gyógyszer
Dél Amerikában az inkák az „Istenek Italának” nevezték a belőle készült főzetet. Cortez az ősi birodalom leigázásakor a kakaót az aranynál is értékesebbnek tartotta, miután észrevette, hogy katonái állóképességét, kitartását az ital fogyasztása jelentősen megnöveli.
A fermentált (biológiailag érlelt) kakaóbab, illetve a belőle készített csokoládé valóban értékes, a szervezetünk működését jelentősen befolyásolni képes összetevőt tartalmaz. A kakaóbab termesztése, feldolgozása, és felhasználása egzotikus tájakra, évezredes legendák birodalmába vezet, ahogy arról már korábbi cikkünkben is írtunk.
A csokoládé alapját képező kakaóbabot illetve a belőle készült italt hosszú évszázadokon keresztül csak a maják és az aztékok élvezhették, ők ugyanis rendszeresen szüretelték, a trópusi esőerdőkben termő kakaófa termését. Dél Amerikában a kakaóbab sokáig fizetőeszköz volt, sokszor a hadisarcot, adót is ebben is kellett fizetni. Az inkák az „Istenek Italának” nevezték a belőle készült főzetet.
Kakaó-szertartások.
A Maja és Azték tradíciók, Közép- és Dél-Amerika ősi kultúrájában fellelhetjük a kakaót, mint spirituális, gyógyászati és szertartási célokra, belső ébredésre és kreatív erők kibontakoztatásának elősegítőjét.
A tiszta kakaót szívmegnyitó medicinaként használták a törzsek, hogy biztonságosan megtapasztalják az ébredést, és a belső gyógyulást.
Ma már újra szent gyógyászati rituálékban használják, ahol először megfogalmazzák a belső szándékokat, és miközben elfogyasztják, eufória szabadul fel, és a negatív érzelmeknek is könnyebb az elengedésük. Mélyebben vagyunk képesek kapcsolódni önmagunkhoz és a bennünk lévő szeretetteljes energiához.
A kakaóbabot megpörkölték, majd ledarálták, vízzel habosra keverték, rázták, majd megitták az így keletkezett, meglehetősen keserű "italt". Úgy tartották, hogy a "xocolati" egész nap frissen tartjaa testet és a szellemet. Hernan Cortez az ősi birodalom leigázásakor a kakaót az aranynál is értékesebbnek tartotta, miután észrevette, hogy élénkítő hatású, katonái állóképességét, kitartását az ital fogyasztása jelentősen megnöveli. A fermentált (biológiailag érlelt) kakaóbab, illetve a belőle készített cukormentes csokoládé valóban értékes, a szervezetünk működését jelentősen befolyásolni képes összetevőt tartalmaz, az egészségre gyakorolt hatásai pedig több kutatási eredmény alapján nagyon sokrétűek.
Nézzük kicsit részletesebben, melyek is ezek:
2-es típusú Cukorbetegség
A világ egyik vezető krónikus betegsége mára kétségtelenül a cukorbetegség. Rengeteg gyógyszeripari fejlesztés folyik e betegség-együttes, illetve a hozzákapcsolható szövődmények megelőzésére, gyógyítására. A kutatások során természetes eredetű agyagok hatásosságára is fény derült, kiemelkedően hatásosnak találták a kakaóban található vegyületeket. Különböző vizsgálatok igazolták, hogy ezek az anyagok a következő hatásokkal segítenek a cukorbetegség leküzdésében:
- - szabályozzák a szénhidrátok felszívódását a bélben
- - védik a hasnyálmirigy béta-sejtjeit, fokozzák az inzulin termelését
- - javítják a szövetek inzulinérzékenységét
- - gátolják a zsírszövet gyarapodását
- - csökkentik betegség következtében megnövekedett oxidatív stresszt
Szív és érrendszeri problémák, az érfal regenerálása
A kakaó flavonoid tartalma jelentősen javítja az ereink belső felületét borító, un. endothel-sejtek funkcióit. Az erek tónusa normalizálódik, megszűnhet az érszűkület, a pakk-felrakódás. Normalizálódhat a vérnyomás. Kimondottan jótékony hatással vannak a veseproblémák esetén is, ahol szintén az érfunkciók normalizálása által érhető el javulás.
Demencia késleltetése, valamint a kognitív funkciók javítása.
A demencia az elmúlt évtizedekben az egész civilizált világban rohamos iramú növekedést mutat. Évente mintegy 7 millió esetszám–növekedés tapasztalható. 2030-ra 75 millió demens emberrel lehet számolni. A demencia és az erek rossz állapota között egyértelmű összefüggés mutatható ki. A kakaóban találhatók olyan vegyületek, amelyek támogatják a normális ér-funkciókat, nagyban hozzájárulhatnak a tünetek megjelenésének késleltetéséhez. Napi 900 mg kakaó-flavonoidot fogyasztó kísérleti csoport három hónap múlva a 10 évvel korábbi életkornak megfelelő emlékezőképességi produkált. Jelentősen javul a problémamegoldó képesség is.
Fájdalomcsillapítás, stressz okozta negatív hatások csökkentése
Többféle úton valósul meg a fájdalomcsillapító hatás. Egyrészt az erekre közvetlenül ható vegyületek révén, amiről fentebb már említést tettünk. Elsősorban a perifériás artériás érbetegségben (PAD), amelyet egyszerűen érszűkületként említenek, hozhat érezhető javulást a rendszeres kakaó fogyasztás. Általában az alsó végtagok érintettek, a betegek járása fájdalmas, nehézkes. Kísérleti eredmények alapján 900mg napi kakaó flavonoid bejuttatása már érzékelhető eredménnyel járt.
Eddigi ismereteink szerint a kakaó az egyetlen olyan étel, amely anandamint tartalmaz. Az anandamin az idegrendszer kannabionid receptoraihoz kötődve fejti ki pozitív hatását. A motiváltság javulását, az „örömszint” növelését eredményezi. Egy friss kutatási eredmény szerint az anandamin gátolja az emberi emlőrák sejtjeinek szaporodását is.
Bélflóra működésének szabályozása
Mára teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy egészségünk nagyban függ a velünk szimbiózisban élő mikroorganizmusok (mikrobiom) összetételétől. A mikrobák legnagyobb mennyiségben a bélcsatornánkban találhatók, működésük a vastagbélben koncentrálódik, ahol több száz mikrobafaj munkálkodik. A béltartalom összetétele komolyan befolyásolja a mikroflóra összetételét. Ha jól tartjuk azokat a mikrobákat, amelyek pozitív hatást fejtenek ki, a rendszer dinamikájának megfelelően visszaszorul a „rossz”mikrobák száma és az általuk okozott negatív hatások is csökkennek, megszűnnek. Azok az anyagokat, amelyek elősegítik a hasznos flóra szaporodását és működését prebiotikumoknak nevezzük. A kakaóban több olyan összetevő található, ami erős prebiotikumként működik, segítve a bélflóra az egészségünk szempontjából nélkülözhetetlentevékenységét.
Testi és szellemi tevékenység fokozása
A kakaó fokozza az izomszövet építését, regenerációját. de teljesítményfokozó az idegrendszerre gyakorolt hatásánál fogva is. A kakaóban található egyik aminosav, a trtiptofán, a sejttömeg, az izomzat növeléséhez nélkülözhetetlen, de hozzájárul a mentális egészség, a kedélyállapot fenntartásához, és a megfelelő alvásminőséghez is.
Vírus ellenes, immunerősítő hatás
A kakaóban található vegyületek (flavonoidok, procianidinek) három módon fejtik ki vírusellenes hatásukat.
- - Gátolják a vírusok megtapadását a sejtek felületén, megakadályozzák azok bejutását.
- csokoládé fogyasztása után ez a hatás sokáig megmarad.
- - Elősegítik a természetes immunválasz kialakulását
- - Aktiválják a természetes ölő sejteket ( NK sejtek), amelyek a vírussal fertőzött saját sejteket ,
- elpusztítva megakadályozzák a további vírus szaporodást
A kakaó egyébként a vitaminok és ásványi anyagok valóságos tárháza.(Jelentősebb vitaminok és ásványi anyagok a kakaóban: B1, B2, B3, B5, B9,B12, C,D2, E-vitamin, magnézium, cink, réz, kén, kalcium, vas, kálium, mangán.) Természetesen vetődik fel a kérdés, milyen formában fogyaszthatjuk a kakaót, hogy maximálisan ki tudjuk használni ezeket a kedvező tulajdonságokat? Alapvetően a nyers feldolgozatlan kakaóbab-töret, illetve a belőle készült 100%-os kakaópaszta lehet a legjobb megoldás. Természetesen ebben a formában nem igazán sokan kedvelik, hiszen nem édes, viszont jó keserű. Azt azonban látni kell, hogy a kakaófeldolgozás, illetve a csokoládégyártás műveletei komolyan csökkenti az aktív vegyületek számát. Kakaóporból válasszuk az alkalizálatlan változatot, csokoládéból a minél magasabb kakaó tartalommal, és kevesebb cukorral készült sötét változatokat részesítsük előnyben.
A kakaó magas magnéziumtartalma miatt fizikai szinten is táplál és gyógyít minket. Sokan magnéziumhiányban szenvedünk, ilyenkor a kakaó segíthet egyensúlyba hozni minket. Amikor kakaót iszol, lazább és könnyedebb leszel. Ez a megfelelő állapot ahhoz, hogy belemerüljünk a szívünkbe, és elfogadjuk önmagunkat.
magzsola.hu - 2021 - minden jog fenntartva!