Csak bejelentkezett felhasználóinknak érhető el.

Magzsola

Különleges diófélék

2021-02-07 19:32:03 Cimkék: szív- és érrendszer | vegán | kesudió

Az emberi agyra nagyon is hasonlító dióbél már régtől fogva, elődeink kedvenc, főleg téli csemegéje volt. A diótörés, kalapáccsal külön móka volt a gyerekeknek, magam is jól emlékszem, hogy nagymamáméknál és is vasüllőn törögettem a csonthéjasokat. 

Azt már elődeink is jól tudták, hogy a dió, azon kívül, hogy nagyon finom, jótékony hatással van az  egészségre, sőt, hozzájárulhat annak meghosszabbításához. Élénkíti a gondolkodást, szellemi munka, vizsga esetén kifejezetten javasolt ez az ízletes csemege. 

Lássuk, melyek a diófélék előnyös tulajdonságai:

DIÓBÉL:

(Juglans regia) Csapjuk a közepébe: minden dióféle talán legértékesebb összetevője:  a zsírtartalom. A többszörösen telítetlen zsírok, mint például az omega-3-zsírsavak - az alfa-linolénsav – kedvező hatásúak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, hozzájárul az erek állapotának javulásához, illetve ennél fogva segít megelőzni bizonyos esetekben az érelmeszesedést. Javítja a gondolkodással, koncentrációval kapcsolatos agyi tevékenységeket.

Rendkívül jó vitminforrás, A, E, B vitaminokat tartalmaz, levelének C-vitamin tartakma jelentős. Levevelébők készült főzetet bőr problémákra Sömör, akne ) használják. A termésben megtalálható ásványi anyagok jelentős Magnéziumot, Káliumot, Mangánt tartalmaznak, de  a csontépítő Fluor, vagy a szívizom gyengeség ellen hasznos Szelén is jelen van benne ami egyébként még az immunvédelemben játszikjelentős szerepet.

dióbél, dió ár - magzsola.hu

Természetesen, ehhez nagyban hozzájárul táplálkozásunk összetétele is. Például., ha sok hús fogyasztunk, keveset mozgunk, és alig iszunk vizet napközben - nos ezek hatását nem képes ellensúlyozni egy maréknyi dió. Én értem, hogy van arra igény, hogy azt egyek-igyak, amit gondolom, majd - mintegy "búcsúcédula" gyanánt - eszek valami egészségeset - és kész. "Megtettem mindent". (= nem). 

Az Amerikai Rákkutató-társaság (AACR) egyik konferenciáján arról számoltak be, hogy a dió lényegesen csökkentette az emlőrák előfordulásának gyakoriságát, a tumoros mirigyek számát és a daganatok méretét. A Marshall Orvosegyetem kutatói egérkísérleteken győződtek meg a feltételezésről.

KESUDIÓ:

A kesudió (Anacardium occidentale) kiváló vas-, kálium-, magnézium- és cinkforrás.

Kalória van benne rendesen, 100 g  565 kcal-t tartalmaz .Cinktartalma segítheti a sebek gyógyulását, jótékonyan befolyásolja az agyműködést, a benne lévő szerves vas pedig elősegíti a növekedést, fokozza a fertőzésekkel szembeni ellenálló képességet, enyhíti a menstruációs fájdalmakat. A kálium szívbetegségek és a magas vérnyomás ellen hatékony, magnéziumtartalma megnyugtatja a fáradt idegeket, és szintén a csontok fogak jó állapotához járulhat hozzá.

kesu, kesudió, ár, vásárlás, megrendelés - magzsola.hu

A kesudió hizlal? Ez egy közkeletű tévedés. Jótékony hatású koleszterint tartalmaz, ezért a közvélekedéssel szemben azoknak, akik hetente kétszer kb. maréknyi mennyiséget esznek, hosszú távon kevesebb lesz a súlyuk, mint akik ennél kevesebbet esznek vagy egyáltalán nem élnek vele. 

Segít szervezetünknek jól felhasználni a vasat, és antioxidánsként, megszünteti a szabad gyököket, melyek különféle, esetleg éppen daganatos problémákat okoznak.

Az egészséges, és szükséges vitaminok mellett még egy fontos ásványi anyag is megtalálható: ez pedig a réz. Segíthet a haj színének fenntartásában is . Tehát ha rézben gazdag kesudiót fogyasztasz, még a hajkoronádnak is segítesz vele, és sokkal hasznosabb, mint az ilyen-olyan színvédő balzsamok.

PEKÁNDIÓ:

(Carya illinoiensis) Nagyméretű, helyesebben, hosszúkás dióféle. Az USA-ban nemzeti édesség a pekándiós pite, de nagyon jó természetes, növényi rostforrás, és persze, réz-, tiamin- és cinktartalma is jelentős. A tiamin, vagyis a B1-vitamin alapvetően szükséges a szénhidrátok energiává történő átalakításához. A cink a pekándióban található másik kulcsfontosságú ásványi anyag, amely szükséges az egészséges immunműködéshez, valamint a sejtek növekedéséhez, az agy működéséhez és a sebgyógyuláshoz egyaránt. 

pekán, pekándió, ár, vásárlás, megrendelés - magzsola.hu

A benne lévő zsírok segíthetnek megőrizni a szív egészségét. Egyes kutatások szerint a pekándió elősegítheti a jobb vércukorszint-szabályozást is, ami részben rosttartalmának köszönhető. Itt szintén említést érdemel a zsírtartalom, és az agyi tevékenységek támogatásának összefüggése, melyet fentebb, a dióbélnél is említettem. 

Egy tanulmány szerint, az összes mag közül a pekándióé a legmagasabb antioxidáns-tartalom. Emellett 19 vitamin és ásványi anyag található benne: többek között A-, E-, B1-vitaminokat, kalciumot, magnéziumot, káliumot, magnéziumot, fehérjét és cinket is tartalmaz.

MAKADÁMDIÓ

Makadámia dió, Latin neve: Macadamia integrifolia, más néven: sima héjú ausztrál mogyoró, queenslandi dió;  Macadamia.

Alapvetően, A-vitaminban, B-, és E-vitaminban gazdag, de vasban, folsavban, proteinben és tiaminban is bővelkedik. Közepes mennyiségben organikus cink, réz, kalcium, foszfor, kálium és magnézium is található benne, valamint olyan antioxidánsokat tartalmaz, mint a polifenolok, aminosavak és a szelén. Emellett magas az értékes rosttartalma is. A makadámdió olaja hozzájárul a bőr korai elöregedésének megelőzéséhez. Mélyen táplálja, regenerálja és hidratálja a bőrt anélkül, hogy elnehezítené azt, illetve zsíros érzetet keltene. 

makadám, makadámia ár, megrendelés, vásárlás - magzsola.hu

Ez az egyik legzsírosabb mag. A zsírtartalom 82.6%-a egyszeresen telítetlen zsírsav.
Összehasonlításképpen az olívaolaj (amit legtöbben az egyik legjobb ilyen forrásnak tartanak) 55-83 százalékban tartalmaz minőségtől és ártól függően. Ezen zsírsavak típusa előnyösök a keringési rendszerben.

Magas flavonoid-tartalma egy másik fontos tényező, és előny is egyben. A flavonoid természetesen előfordul ezekben a növényekben, megakadályozva a sejtek károsodását és a környezeti mérgek elleni védelemben játszik nagy szerepet. Ezek átalakulhatnak antioxidánsokká az emberi szervezetben. Ezek keresik és pusztítják a szabad gyököket és védi a testet különböző betegségek ellen, mint a rák bizonyos fajtái (mell, méhnyak, tüdő, prosztata és gyomor).

A foszfor különböző fontos szerepeket játszik az egészségmegőrzésben, köztük a csont és a fogak mineralizációja, anyagcsere és a tápanyagok szállítása és felszívódása. A kalcium táplálja a fogakat és a csontokat. Segíti a test csontszöveteit, hogy a csontváz erős maradjon ahogy öregszünk. Az Omega-3 megakadályozza a csontritkulást és csökkenti az artritisz (különféle ízületekkel kapcsolatos betegségek) súlyosságát is.

PARADIÓ

Brazil, dió (Bertholletia excelsa) Brazília trópusi erdeinek fája, egészen pontosan a Pará szövetségi állam bennszülött növénye. A félhold alakú magvak egészen sok kalciumot, káliumot, magnéziumot, vasat, foszfort és szelént tartalmaz. Ez utóbbi nélkülözhetetlen számos idegi működéshez, fontos szabadgyök-fogó, hangulatjavító, szellemi teljesítményt fokozó hatása is ismert. Egyetlen héjatlan paradió 12-25 mikrogramm, egy héjas akár 100 mikrogramm szelént is tartalmazhat, így 1-2 szem elfogyasztásával a felnőtt napi szükséglet fedezhető.
 
paradió, brazil dió, ár, megrendelés, vásárlás - magzsola.hu
 
E-vitaminban, B-vitaminban, kalciumban, rézben, cinkben, magnéziumban, vasban, szelénben gazdag, antioxidáns hatású dióféle. Ez az egyik legtáplálóbb, legfinomabb, édes ízű dióféle.
 
Szelén, szelénium - ez az ami sokaknak eszébe juthat e mag kapcsán. Nos, országtól és származástól függően 1-2 szem brazildió már fedezi a napi szelén igényt. 100 g brazildió pedig akár 19-szer több szelént tartalmaz, mint 100 g tonhal.
 
Gazdag fehérjeforrás. A vegán táplálkozás követői igazi növényi proteinforráshoz jutnak a brazil dió fogyasztásával. Nem kell ezt különösebben ecsetelnem. A növényi fehérjék értéke az utóbbi években még jobban felértékelődött, az olajos magvak, és a fentebb ismertetett diófélék mind-mind gazdagok ebben a nélkülözhetetlen élelmi összetevőben. 
 
Egyszóval, az olajos magvak jók. Napi néhány szem elfogyasztásával, jelentősen hozzájárulhatunk egészségi állapotunk javulásához, az egyensúlyi állapot fenntartásához. A magzsolán ezekből Magyarországon is kiemelkedő választékot találhat, sőt, több magféle pörkölt, sózott kivitelben is kapható. És ami a lényeg: nagyobb kiszerelésű, akár 1 kg-os csomagok is rendelhetőek tőlünk, kedvező szállítási feltételekkel. 

EZEKET OLVASTA MÁR?

A gombák csodálatos világa

2019-04-06 11:38:36
A gombák csodálatos világa

Amikor gombáról beszélünk, szemünk előtt a gyerekkortól belénk táplált kép ugrik be, szép kövér kalapos gomba személyében. Esetleg a gyilkos galóca, piros pöttyös tetejével....  

Erős hőmérséklet ingadozás, frontok....

2017-08-07 08:48:41
Erős hőmérséklet ingadozás, frontok....

A gyakori időjárás-változások és hőingadozások kisebb-nagyobb mértékben szinte mindenkire hatást gyakorolnak, sőt sokan szenvednek a frontoktól, amelyek befolyásolhatják a teljesítő- és koncentrációs képességünket, a hangulatunkat, a kapcsolatainkat, és ezáltal az életminőségünket is.

Mondja el a véleményét


Az ÁRLISTA letöltéséhez kérjük adja meg e-mail címét.