blog
Korábbi bejegyzésünkben már olvashatott a paleolit táplálkozás és korunk betegségei témakörben. Az egészséges, gyógyítő gyümölcsök között kiemelkedő szerep jut mind a paleo mind a nyers táplálkozásba a datolyának is.
Összefüggésben van-e táplálkozásunk az egészséggel ennek megtartásával, esetleg a betegségekkel? Mindenki tudja a választ: igen. Hogyan kapcsolódik ehhez a paleo étrend?
A chia magról mindenki hallott már, Ön is bizonyára jól ismeri ezeket a kis fekete magocskákat. Talán a mostani cikkben van néhány olyan mondat, ami hasznos lehet.
Nemrégen családunkon is átvonult - kisfiunk jóvoltából - egy óvodából hazahozott „szupervírus”. Torokgyulladásnak indult, aztán ennek talán mutációi is voltak, de mindhárman, feleségemmel együtt változó intenzitással köhögtünk, és szenvedtünk – aztán meggyógyultunk.
Nem titok, az aszalványok mellett legtöbbet az olajos magvakból adunk el a magzsolán. Az biztos, hogy van bennünk valamiféle „etetőke”, mert bizony, ha egyszer elkezdi enni az ember, nehezen lehet abbahagyni.
Előző, fogyással kapcsolatos cikkünket kiemelkedően sokan olvasták. Sokakat érint ez a szó szerint “húsba vágó” téma. Ahogy azt előzőleg is olvashatta, a plusz kilók ledolgozása nem egy egy lépéses folyamat.
Már az elején szeretném leszögezni - a címben szereplő dolog nem létezik - illetve, ha mégis van ilyen, nem néhány tabletta, vagy por bevételével valósítható meg. hanem sokkal egyszerűbben!
A kesudió (Anacardium occidentale) nemcsak krémes íze, hanem élettani hatásai miatt is kiemelkedik az olajos magvak közül. Tudd meg, hogyan támogatja a szív egészségét, miért nem találkozhatsz vele soha a héjában az üzletekben, és hogyan készíthetsz belőle akár vegán sajtkrémet is!
A friss, magos datolya egyik legkeresettebb termékünk. Hadd meséljem el, hogyan is találtunk rá, “véletlenül.”
Ez a bejegyzés nem a fogadkozásokról szól. Inkább tájékoztatás ez azoknak, akiket érdekel, hogyan is működik ez a webes vállalkozás.
Hazánkban, ahogy a világ más részein is évről-évre nő a táplálékallergiás megbetegedések száma. Egyes tanulmányok szerint a gyermekek 5-7 %-a, míg a felnőttek 1-2 %-a szenved táplálékallergiában.
Karácsony előtt pont egy hónappal, az utóbbi években egy angol fogalommal ismerkedtek meg a vásárlók Magyarországon is.
Ez az a bizonyos Black Friday.